Ami nélkül nem lenne teljes az életem
Sokat gondolkoztam már azon, hogy mi az a dolog az életemben, ami nélkül nem érezném a napjaimat teljesnek. Nem volt nehéz rájönnöm. Ez nem más, mint a zene. Egészen kicsi korom óta nagyon szerettem zenét hallgatni. Otthon mindig beraktam a cd- let , vagy a kazettát a magnóba, aztán táncoltam is rájuk meg énekeltem. Nagyon élveztem. A mai gyerekek is csinálnak vajon ilyet?
Hogy haladt ez a szeretet tovább az évek során; a kezdetek
Amikor óvodába mentem, elkezdtem járni néptáncra, ahol sokat énekeltünk is és nem csak népdalokat. Továbbá jártam még aerobikra is, ami közben zenét hallgattunk. Legyen szó bármilyen mozgásról, például a futásról, véleményem szerint zenére sokkal kellemesebb, sőt többet is tudok futni olyankor valamiért. A társam, kísér engem, motivál. Talán csak azért, mert mindig meg akarom várni az adott szám végét és akkor annál többet is futok.
Mikor iskolás lettem, akkor anyukám beíratott a zeneiskolába is ezzel egy időben. Minden héten jártunk szolfézsra, de eleinte én azt sem tudtam, hogy mi az a szolfézs, de aztán persze hamar megvilágosodtam. Itt tanulunk meg kottát olvasni, dallamot írni, az előjegyzéseket, az ütemeket, szerintem ezeket egy zenésznek illik ismernie. Természetesen nem attól lesz valaki nagy és tehetséges zenész, hogy tud kottát olvasni, ha meg tudsz kottát olvasni, még egyáltalán nem biztos, hogy van is érzéked a zenéhez. De szerintem ez is egy különleges képesség, ha elmondhatod, hogy te tudod ezt is.
Ezzel párhuzamosan hegedű órám is volt. Eleinte kicsit nehézkesebben ment, de csak pozitív élményeim vannak ezzel kapcsolatban. Az Egy boszorka van című dal elég hamar belekerült a repertoáromban meg, ha az emlékeim nem csalnak, akkor a Hull a pelyhes fehér hó is.
A későbbiekben, olyan negyedikes korom körül elkezdtem járni zongora órára is, majd megtanultam gitáron is játszani. Mindegyiket nagyon szeretem, de talán hegedűn játszani tudok a legjobban, mert azt tanultam a legtovább.
Milyen zenéket szeretek?
Egy ismerősöm a főállása mellett esküvői videósként is dolgozik és sokszor vele tarthattam, ha ment egy egy ceremóniára, így elkerülhetetlen volt, hogy a jó kis magyar mulatós dalok világát is megismerjem. Ezek közül is akad olyan, amit szeretek, de van az a kategória, amit nem igazán tudok élvezni.
Továbbá nincs konkrét zenei irányzat, stílus, aminek nagy híve vagyok, nincs kedvencem. Mindent szívesen meghallgatok, bármilyen műfajból. Nyitott vagyok ezen a téren, ha tetszik, akkor meg tetszik, legyen az bármi, rock, pop, rap, house, alternatív, vagy akár klasszikus zene. Nálam nem ez számít. Próbálkozni kell, más más stílusból meghallgatni a számokat és majd kiderül, hogy elnyerte az ízlésedet vagy sem. De én nem is irányzatokról beszélnék, hanem dalokról. Most hiába mondanám, hogy imádom a rockot, rocker vagyok, mert akadhatna olyan dal, ami épp nem tetszik, viszont valamelyik opera meg igen.
Hol hallgatok zenét?
Mint említettem, apukám esküvői videós szakmájának köszönhetően az esküvőkön meg egyébként otthon, vagy sportolás közben. Ezen kívül nagyon szeretek koncertekre járni meg fesztiválokra is. Ezek nagyon különleges élményeket nyújtanak számomra. Szerencsére az országban számtalan lehetőségem van erre. De ha kell, akkor elmegyek máshová is. Eddig egyszer voltam Bécsben, egy szomszédos országban koncerten, de megyek is majd oda fesztiválra. Magyarországon a Sziget fesztiváltól kezdve, a Művészetek völgyén keresztül a Balaton Sound és a Volt fesztiválig nagyon sok rendezvény, fesztivál van, ahol kiélhetem magam. A telefonom is tele van egyébként zenével, így mindig küszködök a memóriával, mert kevés a hely.
Miért jó a zene?
A zene a társam. Életem filmjének háttérzenéje. Mindig olyan hangulatot ad át, amilyet éppen érzek. Ha jó kedvem van, akkor pörgök egy adott számra, ha viszont inkább bús vagyok és szomorú, akkor még sírni is tudok rá és tényleg úgy érzem, úgy hallom, hogy a zene is ugyan azt a hangulatot érzi, amit én is.
Gyógyító hatású, boldogít, vigasztal? Szerintem ezt mind tudja, úgyhogy nem is akarom megmondani, hogy miért, de a lényeg, hogy a zene az jó és kell.