Több ismerősöm is foglalkozik zenével; van, akinek komplett dj-felszerelése van, és van, aki egy vonós zenekarral járja a táncházakat. Mind a kettőjüknek fontos, hogy mielőtt fellépnek, legyen lehetőségük gyakorolni, egy kicsit magukba szállni és átgondolni, hogyan is fog kinézni majd az általuk biztosított este vagy mű. Akár komoly, akár mainstream zenéről beszélünk, fontos, hogy legyen egy hely, egy kuckó, ahol van lehetőség az alkotásra.
Ez azonban korántsem egyszerű, főleg ha az ember egy albérletben lakik, ahol szinte mindig van egy szomszéd, akivel vitába elegyedik. Bár a házirend pontosan meghatározza, hogy hétköznap és hétvégén hány óráig lehet zajjal járó háztartási gépeket használni, vagy csak hangosan zenét hallgatni, a legtöbb esetben akkor is számolni kell a problémázó szomszédokkal. Épp ezért érdemes egy olyan helyiségben kialakítani a „próbatermet”, ami a lakás legeldugottabb pontján helyezkedik el, és lehetőleg nem érintkeznek a falak a szomszédos lakással. Ha van rá lehetőség, akár be is szigetelhetjük a szobát, hogy biztosan ne zavarjunk senkit alkotás során. A szobát mindemellett mindenképp próbáljuk meg úgy kialakítani, hogy letisztult legyen, és ne legyenek benne felesleges holmik, bútordarabok. Köztudott tény, hogy ha rendezett a környezetünk, akkor sokkal hatékonyabban tudunk dolgozni is.
Amikor valaki a zenét választja hobbijaként, bizony számolnia kell azzal, hogy ez egy költséges kikapcsolódás. Egy komolyabb felszerelés vagy hangszer akár több százezer forintba is kerülhet, épp ezért fontos, hogy lehetőség szerint mindig védett helyen, tokban tároljuk őket. Az egyik ismerősöm szabadidejében dj-zik, és pár évvel ezelőtt bevállalta, hogy zenél majd a szilveszteri buliban, amit közösen szerveztek a barátaival. Ahogyan várható volt, a felszerelés nem úszta meg szárazon az estét, így több százezres kár keletkezett. Viszont nem kell messzire menni ahhoz, hogy hasonló baleset történjen; elég, ha a felső szomszéd eláztatja a lakást – ahogyan egy másik ismerősömmel történt. Épp ezért érdemes biztosítást kötni a lakásra, ahol élünk, hogy ne csak a hangszerek, de a komolyabb, technikai eszközöket is megóvhassuk a nem várt károktól. Lakásbiztosítás olcsón ma már nem lehetetlen, hiszen rengeteg biztosítónál tudunk különböző csomagokat összeállítani annak függvényében, hogy nekünk mi a fontos. Az egyik oldalon például online kalkulátorral meg tudjuk nézni, mennyibe kerülne a biztosítás különböző opciókat mérlegelve.
Ahhoz tehát, hogy megfelelő mértékben el tudjunk mélyedni a zenében, fontos, hogy egy olyan helyet alakítsunk ki magunkat, ahol tudunk inspirálódni, tudunk nyugodtan gyakorolni és készülni.