Már egészen kis koromban is nagy rajongója voltam a zenének. Akkor persze teljesen más idők jártak. Ha hallani szerettem volna a kedvenc zeneszámomat, volt, hogy az egész délelőttöt a rádió előtt ülve töltöttem, vagy betelefonáltam, hogy adják le, hogy meghallgathassam. Nem vagyok én olyan idős, csak akkor még nem volt annyira elterjedt az internet, és a youtube sem volt még népszerű.
Akkortájt jött divatba a táncszőnyeg is, ami azóta is hatalmas kedvencem. Az aktuális kedvenc slágereimre és a legnagyobb klasszikusokra lehetett táncolni rajta, persze még elég kezdetlegesen, csak lábbal. Minden kislány szeret táncolni, és a zene iránti szeretetemnek is hódolhattam ezzel a szenvedélyemmel, és a kedvenc zeneszámaimat már nem csak a rádióban tudtam meghallgatni. Egész délutánokat töltöttem azzal, hogy táncoltam, a legkedveltebb számaim lépéseit pedig már kívülről tudtam. A barátaimmal bajnokságokat rendeztünk, az ott alvós bulik kötelező kelléke volt a táncszőnyeg, és ha valakinek nem volt, mindig akadt olyan, aki elvitte a sajátját. Ha nem is volt mindig kettő, vagy több táncszőnyegünk, mindig találtunk valami módszert arra, hogy versennyé alakítsuk a játékot.
Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy egyszerű, de nagyszerű. Amúgy az egész Japánból származik, és ott még mindig hatalmas nagy kultúrája van. Ott sokkal jellemzőbbek a játéktermek, mint nálunk. Persze nagyban el is térnek a nálunk megszokottaktól. Ott nem csak a nálunk is szinte minden kocsmában megtalálható játékgépek vannak elhelyezve ezekben a termekben. A kínálatuk sokkal sokszínűbb, változatosabb. A klasszikus játékgépektől kezdve a modern játékokig minden megtalálható.
És a japán játéktermek egyik fő attrakciója még mindig a táncszőnyeg. Maga a felállás nem is változott sokat azóta, hogy hozzánk is eljutott, pedig azóta már sok év eltelt. Mégis töretlenül hódít. Japánban jellemző, hogy a táncszőnyegek kisebb emelvényeken vannak elhelyezve, és ahogyan a nálunk is kapható szőnyegeken, ezeken is lehet versenyezni. Ott sokkal népszerűbb a mai napig is, ebből fakadóan pedig rengeteg versenyt is rendeznek, nem csak országos, hanem világ szinten is. Japánban rendezik meg például a világbajnokságot, de a táncszőnyegek szerelmesei Amerikában, Ázsia több országában és Kanadában is versenybe szállhatnak a többi rajongóval.
Természetesen az én táncszőnyeg tudásom közel sem lenne elég egy világbajnoksági részvételhez, de a kedvenc számaimat még mindig kívülről el tudom táncolni.
A táncszőnyeg fejleszti a ritmusérzéket, a zenei hallást és gyerekeknél kifejezetten segít a mozgáskoordináció fejlesztésében. Nagyon jó hatással van a gyerekekre, nem is kell nagy hely hozzá, hogy valaki ezzel játsszon, így gyakorlatilag minden lakásban elszórakozhatnak vele a csemeték. Nem kellenek hozzá hatalmas terek, mint a most egyre népszerűbb táncolós videojátékokhoz. Elég bolt csak egy 1×1 m-es szabad terület, ahova leteríthettük a táncszőnyeget és egész délután elfoglaltuk magunkat.
A táncszőnyeg így remek megoldás például azoknak a családoknak, akik panellakásokban élnek és nincsen olyan nagy helyük, hogy a képernyőn látható mozdulatokat biztonságosan, sérülés nélkül utánozzák a gyerekeik. A táncszőnyeg főként a láb mozgására épül. Talán éppen ennek köszönheti a népszerűségét.
Az ötlet és a megvalósítás is egy elég egyszerű ötleten alapszik, a képernyő mutatja a nyilakat, amikor a megfelelő helyre érnek, akkor pedig arra kell lépni a szőnyegen, amerre mutatja. Van olyan, amin csak az alapvető, jobbra, balra, fel és le irányok találhatóak meg, de a komolyabb modelleken ez kiegészült még négy (jobb-fent, bal-fent, jobb-lent, bal-lent) lehetőséggel.
A táncszőnyeg iránti régi imádatom egy hosszú hétvégi kiruccanás alkalmával éledt fel újra. Egy barátom nyaralójában töltöttük a szabadidőnket egy kisebb csapattal. Nem volt valami jó idő, így a kirándulás nem volt opció, elmaradt a sütögetés, nem készültünk a hirtelen rossz időre, így a gyerekkorából a nyaralóban hagyott játékokat túrtuk át a padláson. Volt ott minden, ami akkoriban a kedvencünk volt. Volt ki nevet a végén, gazdálkodj okosan és twister is – csak hogy a legnépszerűbbeket említsem.
Aztán amikor ezekkel már végeztünk, és már végképp nem tudtunk magunkkal mit kezdeni, akkor megtaláltuk a táncszőnyeget. Rég játszottam vele utoljára, de a barátaimmal felelevenítettük a régi emlékeket és egy igazi kis házi-kupát rendeztünk. Ez pedig emlékeztetett rá, hogy mennyire is szerettem régen a táncszőnyegen pattogni.
Az eseten felbátorodva úgy döntöttem, hogy beújítok én is egy táncszőnyegre. A mindennapok monotonságából remekül ki lehet szakadni egy kicsit, ha az ember a régi kedvenc dalaira táncol. Úgy sincsen mostanában időm edzőterembe, vagy valamilyen csoportos órára járni, ezzel pedig különösebb erőlködés nélkül is fitt maradhatok. Mert hiába tűnik egyszerűnek, elég komoly testmozgás, ami nagyon sok izmot megmozgat. Szerintem még hatásosabb is, mintha eljárnék futni, és sokkal szórakoztatóbb is!
Sajnos a régi táncszőnyegem egy baleset következtében rönkre ment, nem tároltam megfelelően, és a kábel megtört. Bár nem ez adta neki a végső döfést, hanem az, mikor ráborítottam a narancslevet, ami befolyt a kábel megtört burkolatán keresztül és teljesen eláztatta.
Miután eldöntöttem, hogy táncszőnyeg vásárlásra adom a fejem, elsőként az interneten kezdtem nézelődni. Van egy oldal, a jatekwebshop, ahol általában körül szoktam nézni, ha játékra van szükségem.
Nem csalódtam, a keresés egyből eredményt is hozott. Az, hogy két fajta szőnyeget is árulnak, csak azt bizonyítja, hogy bizony a táncszőnyeg népszerűsége mit sem veszített abból, mikor én voltam gyerek. Ráadásul különösen nagy szerencsém volt. Az oldalon nagyon sok akcióval kedveskednek a vásárlóiknak, és mikor rendeltem, éppen a táncszőnyeg volt akciós. És még egy plusz pont, hogy TV-re köthető és nem csak egy, hanem két szőnyeget is tartalmaz a játék. Így legközelebb, ha találkozom a barátaimmal, akár itt is játszhatunk és egy kisebb versenyt is tarthatunk, amit már előre nagyon várok!
Egyből a kívánság listámra tettem az oldalon, majd két nap múlva meg is rendeltem. Bevallom, néhány helyen még megnéztem, hogy van-e táncszőnyeg, de vagy nem volt, vagy nem olyan volt, mint amilyet én szerettem volna. Ugyanennek a márkát viszont megtaláltam egy másik webshopon is, de jelentősen drágábban, így maradt az eredeti választásom, a jatekwebshopról rendeltem végül meg.
Eddig egyébként az az általános tapasztalatom, hogy itt lehet mindent a legjobb áron megtalálni, és az általam ismert webshopok közül ennek van a legnagyobb játék kínálata. Szóval már csak megszokásból is mindegy, hogy mit keresek, itt nézem meg először. Na meg a szűrő rendszerük is tök jó, nem csak az van, hogy milyen játék, milyen színű, meg ki a gyártó, hanem arra is le lehet szűrni a keresés találatait, hogy milyen nemű gyereknek szeretnénk vásárolni, és milyen korcsoportba tartozik. Így nincsen olyan gond, hogy esetleg túl bonyolult játékot választunk a gyermekeknek. Szinte lehetetlen mellé lőni!
A szűrőben egyébként még az is nagyon hasznos, hogy mesehősöket is ki tudunk választani, így nem kell minden egyes kategóriában keresgélni, hanem szét tudjuk egyből válogatni, hogy melyik mesefigurák kellenek nekünk és melyikeket dobja ki a rendszer.
Sok fajta játékuk van és a választást még jobban megkönnyítik azzal, hogy az egyes nagyobb, úgymond „fő” kategóriák alatt sok kisebb kategóriába osztották be őket, és ezeken belül is vannak külön csoportok képezve. Így biztos, hogy megtalálja az ember amit keres, még ha nem is tudja, pontosan mi annak a neve.
Pontosan olyan ez, mint mikor a játékboltban odasétál a nagymama, hogy az unokája valami mickey egeres autót látott a TVben, vagy hogy a kislány unoka teljesen odavan a jégvarázsért, és igazából mindegy, mit is vesz neki, csak jégvarázs legyen rajta. Mindössze annyi a különbség, hogy nem kell egy tömött játékboltban keresni az eladókat, nem kell kivárni, amíg végre van ránk ideje, hanem csak pár kattintás az egész. Minden termék árát azonnal látjuk, így azért sem kell aggódni, hogy az eladó direkt drágább játékokat mutat, vagy hogy nem néztünk körbe rendesen.
Pont ezért szeretek online vásárolni. mindig mindent a saját tempómban tudok intézni, és ha nem is akarok azonnal dönteni, akkor sem kell félretetetni a termékeket, nincs akkora nyomás, sosem kell egyből választanom. Úgy osztom be az időmet ahogyan akarom, úgy nézelődök, ahogyan akarok. Nekem az sem hiányzik, hogy nem tudom megfogni a termékeket, mielőtt megvásárolom, hiszen a leírások mindig nagyon pontosak, minden fontos információ megjelenik bennük, és éppen elég kép van ahhoz feltöltve, hogy két teremék közül választani tudjak.
Az internetes vásárlás esetén az emberek sokkal kevésbé hajlamosak hirtelen, elhamarkodottan a környezeti hatások miatt dönteni. Ezek az elhamarkodott döntések általában nem végződnek jól. De az interneten bőven van időnk mindent átgondolni egy kényelmes székben ülve a saját otthonunkban.
Na, de ennyit az internetes vásárlásról, bizonyára mindenki próbálta már. A szállítás gyors volt, a táncszőnyegem kifogástalan állapotban érkezett. Természetesen nem bírtam ki, és amint átvettem a futártól, már szaladtam is összeszerelni. Szerencsére nem volt semmi gondom az összeszereléssel sem, pedig nem vagyok kimondottan egy technikai zseni. Amint felvillantak a képernyőn az instrukciók, engem azonnal magába is szívott a táncszőnyeg varázslatos világa. A régi kedvenc dalaim mellett sok újat is találtam a zeneszámok között. Egy áttáncolt délután pedig elég is volt ahhoz, hogy hogy az új táncszőnyegemen is meglegyenek a személyes kedvenceim.
Lehet, hogy nem teljesen fair a barátaimmal szemben, de azt hiszem, ennyi gyakorlás és tánc után én fogom nyerni a kis házi bajnokságunkat. Ha pedig máskor is kedvet kapok valamilyen „retro” gyerekkori kedvenc játékom újra kipróbálásához, már tudom is, hol keressem. A jatekwebshop.eu oldalon ugyanis rengeteg sok gyerekkori kedvencemet is megtaláltam, amiket mind a kívánságlistámra helyeztem, és mind csak azt várják, hogy szép lassan a gyűjteményem részévé váljanak. A barátaim pedig örülhetnek, mert ezentúl nem lesz házibuli anélkül, hogy valamelyik régi kedvencemet kelljen játszaniuk velem.