Napelem rendszer az erősítőhöz

Mindig is szerettem magam körülvenni hozzám hasonlóan fura figurákkal. No, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy közveszélyesek lennénk, vagy hiányzik valamelyik testrészünk, míg másikból esetleg a kelleténél több van, vagy féltve kéne tőlünk óvni akár a gyerekeket akár az értékeket. Egyszerűen csak arról van szó, hogy sok minden furcsa dolog érdekel, általában egyszerre, és nem ritka, hogy ellentétes dolgok is köztük vannak. Gondolok itt például a zenére, hiszen egyszerre imádom a legdurvább metal és gore együttesek munkásságait és a békés, világmegváltó trance dj-k zenéit. Mindeközben zenélek is, és jó, amikor e kettőséget tudom ötvözni a munkámban. Az sem elhanyagolható, hogy legtöbbször szeretem, amikor tartalmas dolgokkal tölthetem el a kevéske szabadidőmet, de néha csak jó bolondozni a barátokkal. Na és az, amikor találsz még, pár hozzád hasonló érdeklődési körrel rendelkező embert, akik nem csak a hülyülésben, de az értelmes dolgok felkutatásában is a társaid lehetnek, na az az érzés egyszerűen felemelő.

Az első ilyen korszakom 18 évesen köszöntött be. Akkor kértek fel ismerősök, hogy az egészségügyi okok miatt kiesett énekes helyére lépjek be a deathmetal formációjukba. Persze egyből igent mondtam, mert nagyon szerettem ezekkel a srácokkal lógni, tetszett a zenéhez való hozzáállásuk is és nagyon sokszor volt arra példa, hogy tényleg mindent együtt csinálhattunk. A csapat nagy része dolgozott, vagy iskolába járt a zenélés mellett, én egyszerre mind a kettő tevékenységet űztem a zenélés mellett, így egy nagyon eseménydús és intenzív időszakon mentem keresztül. A napi rutinom az volt, hogy elmentem iskolába, aztán dolgozni, munkából próbaterem, majd a próbateremből baráti összejöveteleknek induló instant szabadtéri buli, ahol már nem a metal, hanem a trance kapta a főszerepet, de gyakran hangszeres kísérettel. Persze pihenni általában utazás közben volt időm, vagy amikor éppen ki tudtam hagyni az iskola vagy a munkahely közül valamelyiket.

De a megoldásaink sem voltak hétköznapinak mondhatóak: a srácok egy része megrögzött természetvédő és villamosmérnök volt egyben, így mindig törekedtünk a tisztaságra és az energiatakarékos megoldásokra. Összeraktak egy olyan erősítőt, mely napelem rendszerrel működött, így amikor a napkeltekor kimentünk jógázni vagy csak bulizni a többi környékbeli ismerősünkkel, barátunkkal, akkor nem kellett külön trafót és ehhez kapcsolódó cuccokat vinnünk, hanem csak ezeket az otthon, sufni tunningban összetákolt napelem rendszeres erősítőket. Persze ez nem csak a környezetvédelem szempontjából volt fontos, hanem azért is mert különben rengeteg eszközt kellett volna kihordanunk magunkkal, illetve  nem kevés bérleti díjjal is járt volna, így pedig egyszerűbben meg tudtuk oldani azt, hogy akkor és ott bulizhassunk, ahol csak akarunk.

Ezt a napelemes rendszert még nagyon sok ötletbe bele akarták szőni, de aztán végül amíg a csapat tagja voltam, itt megállt a tudomány. Pedig még voltak mókás ötleteléseink ebben a témakörben, csak az idő és pénzszűke már abban a fiatal korban is hatalmas problémát jelentett.

Az élet úgy hozta, hogy végül búcsút kellett vennem a társaságtól különböző nézeteltérések miatt, de egy percet sem bánok abból, amit akkor együtt töltöttünk. Lehetséges, ha valamelyik fél nem olyan makacs, mint akkor fiatal, tini fejjel mi voltunk, akkor ez a barátság még most is gyümölcsözne, de akkor meg nem biztos, hogy ismerném azokat, akiket most a barátaimnak mondhatok. Kár is a múlton, meg a „mi lett volna, ha” kezdetű dolgokon rágódni, örülni kell a szép emlékeknek és nyitott szívvel várni az új élményeket. Abban viszont biztos vagyok, hogy a legtöbb jó embert és ezáltal a legtöbb jó élményt, ahogyan eddig is, ezentúl is a zenének és az ezeket a műfajokat éltető közösségeknek köszönhetem.